Gyereknap – 3. Tündér Futás Debrecen

Bár régóta nem vagyok gyerek, telve vagyok élményekkel. Remek volt a mai napunk, úgy érzem meg kell örökítsem a mai nap történéseit. Sajnálom, hogy csak két gyereket tudtam magammal vinni a Tündér Futásra és ők is inkább elszaladtak volna onnan, de délutánra már megtapasztalták milyen az, másoknak adni, örömet okozni. Jó volt látni, hogy érzik a lényegét, meg tudnak válni valamitől, ami az övék, átérzik azt az örömöt, amikor valaki kap és ezt az örömöt ők okozták.

Reggel nyolckor sorban álltunk a regisztrációnál, sorszámot kaptunk, kitöltöttük a nyilatkozatot és vártuk, hogy elindulhassunk. Pontosabban csak én vártam. A gyerekek nem értették: miért vannak sokan, miért kell várni, miért nem kezdődik, miért kell sorban állni, miért van meleg, miért az erdőben, miért vagyunk egyáltalán itt.

Megszomjaztunk. A büfében ingyen kaptunk üdítőt, mikor számlát kértem és elmondtam a címünket. Megköszöntük és próbáltam megértetni, miért kapunk. Próbáltam megértetni miért kell adnunk. Nem kell, lehet, azt, amit tudunk.

Nagyon sok szó kellett ahhoz, hogy oldódjanak. Nagyon sok szó kellett, hogy rajthoz álljanak, nagyon sok szó kellett, hogy csak addig fussunk, amíg fotóznak.

Átragadt rájuk a lelkesedés. Voltak mamák-babák, apukák-anyukák, kicsik-nagyok, mindenfélék. Futottunk, sétáltunk, lihegtünk, elestek, felálltak, biztattunk, nevettünk és célba értünk. Sokan. Nagyon sokan. Vízzel, apró ajándékkal vártak bennünket. Jó érzés volt.

A buszmegállóban szóba álltunk idegenekkel, akik ismerősök voltak, hisz az ő nyakukban is ott volt az érme: tündér vagyok!

A közlekedés kicsit káoszos volt. Az erdei futás után a trolihoz is futni kellett és jó sokat gyalogolni, hogy megjutalmazzuk magunk egy finom fagyival. A gyerekek lufit kaptak a fagyis nénitől. Ez is égő egy kicsit – Szandi szerint - , de mégiscsak gyerek nap van. Vígan lobogtatták a rózsaszín és világoskék gömböt. Levezetésképp rollereztük – bár Szandi szerint égő - , Csabi nagyon élvezte, suhant a kerékpárúton.

Beszélgettünk a jótékonykodásról. Okos gondolatok hangzottak el a gyerekek szájából. Jó volt hallgatni. Adni jó, mert örömet okozok másnak, jó érzés nekem. Ja, hát ezért dolgoznak itt? Így könnyű. Szandi szerint. Szerintem is. Néha meg nagyon nehéz. Csabi úgy döntött a lufiját odaadja egy kisfiúnak, Szandi egy kislánynak. Kerestünk két gyereket és a két nagy boldog volt, hogy látta örülni a kicsiket. Hát így ért véget ez a nap. Tanulsággal, felismeréssel, sok-sok mozgással. Öröm volt látni őket. A hamburgerest rollerrel közelítettük meg, a buszt míg vártuk, szójátékot játszottunk. Útközben haza egymás vállára borulva pihentünk. A hozzánk csatlakozó gyerek – szerintem – kicsit irigykedve hallgatta a beszámolót. Szandinak be nem állt a szája hazáig. És mivel Macson már – szerinte - nem égő rollerezni, ő is futott egy kört. Természetesen fülig érő szájjal. Ez a lány ma kivirult. Csabi is. Látva őket, én is. Zoli pedig sajnálhatja, hogy nem tartott velünk.

Boldog gyermeknapot mindnyájuknak!

Cseh Ágnes
kisgyermeknevelő